Magyartalanítás Lipcsében? Gulácsi után Orbán is távozhat, túl magas a fizetése!

Könnyen előfordulhat, jövőre három helyett egy magyar sem lesz már a Leipzig keretében.

Óriási nyomás van a Lipcsén, amelynek kapujába Gulácsi visszatérhet a hétvégén.
A Bild információi szerint a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő RB Leipzig magyar válogatott játékosa, Willi Orbán továbbra sem épült fel a combhajlító sérüléséből, és kérdéses, hogy ebben az idényben még visszatérhet-e.
Javul az állapotom, de sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném. A bajnokságból két meccsünk van hátra, remélem, legalább az egyiken játszhatok”
– idézi a Bild Orbánt, aki már négy mérkőzés óta harcképtelen. A lap hozzátette, hogy a 32 esztendős belső védő a hétfői szabadnapját is az edzőteremben töltötte, és egyelőre még nem készülhet a többiekkel.
Hozzá hasonlóan a csapat másik meghatározó magyar játékosa, a 35. születésnapját kedden betöltő Gulácsi Péter is kihagyta a legutóbbi két találkozót, de a hírek szerint ő az agyrázkódása után már ismét teljes edzésmunkát végez és visszatérhet a kapuba.
A Lőw Zsolt irányította RB Leipzig számára nagyon fontos bajnokik következnek, ugyanis a hátralévő két meccsen dől el, hogy indulhat-e az európai kupaporondon. A legjobb esetben a Bajnokok Ligájában szerepelhet, viszont a legrosszabb esetben egyik európai kupasorozatba se tud bejutni a jelenleg hatodik helyen álló gárda (tabella itt).
A Nemzeti Sport a Sport Bild cikkére hivatkozva arról írt, hogy a nemzetközi szereplés nélkül akár 60 millió eurós rés is keletkezhet a csapat költségvetésében, ami nagyon jelentős hiány. Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy a klub nagy átalakításokat tervez a nyáron és eredményorientált szerződések megkötését tervezi. A hírek szerint amennyiben nem lesz BL-szereplés, úgy
Ezt is ajánljuk a témában
Könnyen előfordulhat, jövőre három helyett egy magyar sem lesz már a Leipzig keretében.
A Lipcse a következő fordulóban a Werder Bremen vendége lesz, az utolsóban pedig az VfB Stuttgartot fogadja. Lőwék önbizalmát az egyébként növelhette, hogy legutóbb, a Bayern München ellen egy 95. percben szerzett góllal pontot tudtak menteni.
Ezt is ajánljuk a témában
Az RB Leipzig 3–3-as döntetlent játszott az éllovas Bayern Münchennel, amivel elnapolta a bajnokavatást.
Fotó: Ronny Hartmann/AFP